Lehetett volna ezt máshogy? - Selmeci János jegyzete
Az a kérdés, hogy lehetett volna ezt máshogy, jobban, élhetőbben csinálni, vagy az ország történelméből, társadalmi viszonyaiból nem következik más, csak a stagnálás, és az a hatalmi berendezkedés, mint az ország kormányzásának egyetlen működő, ám de leginkább a semmibe vezető módja, ami az elmúlt tizennégy évben kialakult, megszilárdult, és sajnos legitimációt is nyert?
Bort, búzát, akkumulátort - Rózsa Péter jegyzete
Az egyik csúsztatás a mai orbáni definícióban, hogy a forint árfolyama és a magyar gazdaság állapota között különbséget téve, a pénzromlásért a spekulánsok felelnek. És a magyar gazdaság egyre romló eredményeiért vajon ki, vagyis, hogy az 2022-es gazdasági teljesítményéhez szinte képest minden szektor alulmarad, az autóiparra épített orbáni csoda finoman szólva is halványulóban van, a visszafogott állami beruházások mellett gyárleállás, létszámcsökkentés egyre-másra, és persze az élelmiszerinfláció megint kúszik felfelé.
Mission Impossible - Szénási Sándor jegyzete
Ukrajna döntést hozott Orbán és az ő egójának nélkülözéséről az eljövendő tárgyalásokon, s bár Trump a hírek szerint adna neki szerepet, Kijev annyira gyenge sosem lesz, hogy a magyar kormányfő Ukrajnát überelhesse.
Miért most hagynák a fosztogatást? – Kárpáti Iván jegyzete
Nincs pénz a pályaudvarok rendbetételére – szólt a meglepően őszinte üzenet. Semmi gond, lovak közé dobják a gyeplőt, így aztán XXI. századi plázába futhat majd be az ötven éves szerelvény.
Se nem béke, se nem misszió - Hardy Mihály jegyzete
Az égvilágon senki és semmi nem hatalmazta vagy kérte fel Orbán Viktort vagy Szijjártó Pétert, hogy közvetítsen Kijiv és Moszkva, a Vatikán és Mar a Lago vagy Isztambul között.
Schengen - Józsa Márta jegyzete
Józsa Márta jegyzetében felidézi, hogy 2007. december 21-én ott volt az ünnepen, amikor Sátoraljaújhely egyik utcájának két országban élő lakói egymás nyakába borultak, jöttek-mentek a korábban sorompó-őrizte Ronyva-hídon ide-oda, mintha nem volna holnap. Holnap is szabad. Feltehetően hasonló jelenetek játszódnak majd le január elsején a román-magyar, meg a bolgár-román, meg a bolgár-görög határon is, ekkor léphet be végre e két ország a schengeni övezetbe.
Pékárú – Rózsa Péter jegyzete
Orbán látványpékségéről, és annak lehetséges alternatíváiról a Hetes Stúdió műsorvezetője, Rózsa Péter.
A szegények is esznek csokit – Selmeci János jegyzete
A kasszánál egy férfi fizet és közben a feleségét szidja, "huszonkétezer forint hallod, neked meg még kellett az a rohadt arckrém" – mondja neki "mások bezzeg a dubai csokit is meg tudják venni" tromfol a nő, és egyikük sem látja, ahogy a kasszás hang nélkül eltátogja, hogy a szegények.
Nagy hang, kisember – Rózsa Péter jegyzete
27/06/2024 18:04
| Szerző: Rózsa Péter
| Szerkesztő: Ivánkai Márk
A rendszeresen a befogadó klub fényes parkettájára köpködő figura lassan kezd kiszorulni a tánckörből, és ez akkor is így van, ha a következő félévben a magyar képviselőcsoport tölti be a soros EU elnökség szerepét.
Közeledik a magyarok bemenetele az Európai Unió elnökségébe. Orbán egy félárbócos önkormányzati és egy korábbiaknál gyengébb EU-s választási szereplés, valamelyik EU-s frakcióba való belépés sikertelensége, és újabb, nélküle, illetve ellenére megszavazott bizottsági döntések után egyre töpörödő szerepében egyre nagyobbra igyekszik nyitni a száját. Mára elhatározta, akkorára nyitja, hogy Amerikában is lássák, amint szorgalmas "Trumpalányalóként" magyarítja az exelnök mondását, hogyasszongya: "Make Europe Great Again”, vagyis "Tegyük újra naggyá Európát."
Ezt találta ki, mármint, hogy a Trumpék által kitalált jelmondattal csörtessen be a magyar elnökség Brüsszelbe. Kicsi mosolyok fogadták, amint Bóka János EU-ügyi miniszter és Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár bemutatta a magyar uniós elnökség e jelmondatát a sajtónak.
Valljuk be, az egykori fiatalos, szellemes, igen kreatív Fidesz szlogenek, mint a konzervdobozra írt, "A kommunizmus utolsó lehelete", vagy a "Hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre” mondat emléke már nem köszön vissza. A köpcös, pocakos, elöregedő Orbán tőmondatos, műnépies beszólásai, a "Mi van röfi” és az "Elfoglaljuk Brüsszelt” üres, többletjelentés nélküli pufogások csupán. Eddig hozzászokott ahhoz, hogy szavai rendre megzavarják az Unió demokratikus intézményeinek működését, hogy ideig-óráig nem csak megrökönyödést, de a döntések halasztását is elérte rendhagyó beszólásaival nyomukban a vétójoggal való visszaéléssel.
A rendszeresen a befogadó klub fényes parkettájára köpködő figura lassan kezd kiszorulni a tánckörből, és ez akkor is így van, ha a következő félévben a magyar képviselőcsoport tölti be a soros EU elnökség szerepét. Nyilván tudja Orbán, a lényegében hatáskör nélküli elnökösködés inkább csak protokoll, díszlet, ezért még egyszer megkísérli nagy hanggal ellensúlyozni azt, hogy egyébként egyre súlytalanabbá válik.
Mai hír: a magyar elnökség megnyitási ünnepségére nem jön el Budapestre Ursula von der Leyen és csapata a jövő héten. Mint ahogy azt is ma jelentették, be, hogy elmarad az Európai Parlament július 17-ére tervezett plenáris ülése, ahol a magyar elnökség bemutathatta volna a programját. Valószínűleg sűrűsödni fognak a feltételes módban megfogalmazott, Orbán részvételéről szóló mondatok a jövőben, mert úgy tűnik, a nagy hanggal előadott és nagy izzással kísért magyar szereplések kezdik hidegen hagyni az Európai Unió vezető testületeinek tagjait. A képlet egyszerű: Orbán még kiabál egy kicsit a partvonalról, az EU meg teszi a dolgát. Persze ez számunkra, a fideszesek részéről sokat hivatkozott, magyar embereknek rossz lesz.
Kit érdekel, hiszen Orbán éppen a magyar emberek érdekeit hagyta mindig is figyelmen kívül személyes hatalmi törekvései során.
Rózsa Péter jegyzete az Esti gyors 2024. június 27-i adásában hangzott el.