32 milliárdos hokicsarnokot kap Székesfehérvár
15/08/2021 10:52
| Szerző: Klubrádió
Több mint 32 milliárdért épül új hokicsarnok Székesfehérváron. A 444 információi szerint a helyi közgyűlés ezt zárt ülésén már jóvá is hagyta.
Az Alba Aréna egy 6000 férőhelyes multifunkcionális rendezvény- és sportcsarnok, de legfőképpen a székesfehérvári hokicsapat otthona lenne. Korábban úgy volt, hogy a kormány által kiemelt beruházásnak nyilvánított projekt évekkel ezelőtt megvalósul, de végül ezt lefújták, mert sokallták a Market ZRt által ajánlott 25 milliárdos árat. A csarnokot annak előtte még ezen ár tördekéből akarták megépíteni, majd 13 milliárdos költséget emlegettek, most pedig úgy tűnik, végül a 32,4 milliárd forintos ajánlatra is rábólintott a kabinet.