A háziorvosoknak vissza kell hívniuk a betegeiket
29/12/2021 08:34
| Szerző: Klubrádió
Miután az országos tiszti főorvos 5 millió forintig terjedő bírság mellett rendelt el kötelezően vállalt "önkéntes" oltómunkát, Kásler Miklós is utasítást adott a háziorvosoknak. Visszahívási kötelezettséget rendelt el az emberi erőforrások minisztere. A cél, hogy biztosítsák online vagy telefonos elérhetőségüket.
Visszahívási kötelezettséget rendelet el a miniszter a háziorvosok számára. Az érintettek jó része kedden kapta kézhez Kásler Miklós, a humán tárca vezetőjének legfrissebb utasítását, melyben egyebek mellett arra kötelezik őket, hogy biztosítsák online vagy telefonos elérhetőségüket a pácienseik számára. A beérkező, de nem fogadott hívásokra mihamarabb reagáljanak akár visszahívással, vagy bármilyen érdemi visszajelzéssel – írja a Népszava.
Az indoklás szerint a légúti tünetekkel jelentkező, potenciális koronavírus fertőzöttek csak nehezen tudnak a háziorvosukkal beszélni. Arra panaszkodnak, hogy a vonal folyton foglalt. A lap által körbekérdezett háziorvosok mobiljain szinte alig, a rendelői vonalas telefonjaikon is csak elvétve van üzenetrögzítő. Így aztán egyelőre a páciens azt sem tudja megüzenni, hogy kit és hogyan kellene visszahívnia az orvosának.
Az utasítás azt is elrendeli, hogy a háziorvosok valamennyi covid-gyanús betegnél végezzenek gyorstesztet "arra alkalmas helyen". Mint írják: lehetőség szerint a rendelőben, "de ha erre nincs mód, úgy a beteg tartózkodási helyén, vagy közös megállapodás alapján bárhol máshol."
Ha otthon gyógyul a beteg, a háziorvos kötelességeként írja elő Kásler, hogy kísérje figyelemmel a háziorvosa a beteg állapotát.