„Köszönjük
A lényeg

Az Integritás Hatóság tíz hónapig vizsgálta azt a bizonyos lombkoronasétányt

6/03/2024 17:46

| Szerző: Klubrádió

Tíz hónapon át vizsgálta az Integritás Hatóság az elhíresült nyírmártonfalvai lombkoronasétányt, amit a tarra vágott erdő helyén 60 millió forint uniós támogatásból építettek – ezt Biró Ferenc Pál, az Integritás Hatóság elnöke közölte. 

A Portfolio EU Források 2024 konferenciáján elmondta, szerinte ez egy OLAF-eljáráshoz képest nem hosszú idő. Ahogy általában, úgy a tanösvénynél is az adatok beszerzése tette ki a munka nagy részét.

„Ez egy állatorvosi ló, ahol keresték a korrupciós réseket” – mondta Biró, aki szerint Magyarországon nem a jogszabályokkal van a gond, hanem azok betartásával, betartatásával. „Az állam sehol a világon nem jó gazda, nem csak Magyarországon nem az” – fogalmazott.

A hatóságnál az elnök szerint a prevenció a legfontosabb, hiszen „ez jobb, mint egy rosszul elköltött pénz után futni”.

Elmondta azt is, hogy a hatóságnál, ahol jelenleg 95 ember dolgozik, csak tavaly 120 milliárd forint forrást vizsgáltak, 227 bejelentésből és 6 saját észlelésű esetből 21 vizsgálatot folytatnak. Ebből 8 vizsgálatot zártak már le: 4 feljelentés és 8 felülbírálati indítvány született.

Lombkorona sétány ösvény nyíradony nyírmártonfalva EU
 Semmiből a semmibe vezető sétány 
 
kép: Hadházy Ákos, Facebook
 

Nyírmártonfalva fideszes polgármestere, Filemon Mihály egyébként beperelte az Átlátszót lombkoronasétány-ügyben: ugyanis tavaly március végén az oknyomozó portál hozta nyilvánosságra, hogy az uniós pénzből felhúzott sétány körül konkrétan tarra vágták az erdőt. A bíróság azonban első fokon elutasította Filemon helyreigazítási kérelmét. Döntésük szerint nincs jelentősége, hogy még nem folyósították a lombkoronasétányra megítélt támogatást, és kimondták azt is, hogy Filemon mindenképpen közszereplőnek számít.

(A 24.hu nyomán)