Jakabnak kihívója akadt a Jobbik tisztújítója előtt
22/04/2022 22:17
| Szerző: Klubrádió
Május 7-re írta ki a párt menetrendszerinti tisztújító kongresszusát. Jakab Péter mellett Stummer János is indul az elnöki pozícióért.
A Jobbik országos elnöksége közleményben jelentette be, hogy május 7-re írta ki a párt menetrendszerinti tisztújító kongresszusát.
A 24.hu cikke szerint a jobbikos alapszervezetek küldöttei az elnöki, az országos választmányi elnöki és az országos alelnöki tisztségekre választhatnak majd tisztségviselőket, azok közül, akik a jelöltek közül megkapják a kellő számú szervezeti ajánlást a kongresszus kezdetéig. Május 7-én választják meg az Etikai és Fegyelmi Bizottság és a Számvizsgáló Bizottság tagjait is.
Borítékolható, hogy az esemény nem lesz feszültségektől mentes, hiszen a párt és elnöke, Jakab Péter nehéz helyzetbe került a választás után. Az eredmények alapján jelentős mértékben leolvadt a szavazótábor, ráadásul a pártpalettán belépett a helyére a radikális, szélsőjobbos üzenetekkel operáló Mi Hazánk.
A kormánysajtó április 3. óta gyakorlatilag eltemette a Jobbikot, azt állítva, hogy miután elfogytak a szavazói, meg is szűnhet a párt.
Később az is kiderült, hogy Jakab Péter nem egyedül indul az elnöki tisztségért.
"Döntöttem. Elnöki szolgálatra jelentkezem a Jobbik tisztújításán" – jelentette be röviddel a pártközlemény megjelenése után Stummer János a parlamenttől éppen búcsúzó országgyűlési képviselő. A parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke lehet tehát Jakab kihívója.