„Zajlik
A lényeg

Kiugró részvétel mellett az élen Le Pen pártja a francia választás első fordulójában

1/07/2024 00:53

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Vikár Anna Flóra

Ebből viszont még nem lehet tudni, milyen lesz a nemzetgyűlés összetétele a második forduló után. A Macron-párti Ensemble csak a harmadik helyre futott be a gyorsan összeállt baloldali NFP szövetség után. Az államfő a szélsőjobboldallal szembeni széles demokratikus összefogásra szólított fel.

A szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés nyerte az előrehozott választás első fordulóját Franciaországban, becslések szerint a szavazatok 33,5 százalékát szerezve meg. A második helyre az elmúlt hetekben gyorsan összeállt baloldali szövetség, az NFP futott be, a választók 28,1 százalékának támogatásával, míg a Macron-féle Ensemble 20,7 százalékkal a harmadik. 

A legutóbbi 2022-es választásokhoz képest lényegesen, közel 20 százalékkal többen szavaztak a parlamenti választások első fordulójában vasárnap, az Ipsos Talan becsült adatai szerint a választópolgárok 65,8 százaléka járult az urnákhoz.

Emmanuel Macron elnök azután oszlatta fel a Nemzetgyűlést – a francia parlament alsóházát –, hogy a három héttel ezelőtti európai parlamenti választásokon a pártja köré gyűlt szövetség csak 14,6 százalékot ért el, miközben a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés 31,37 százalékkal toronymagasan nyert.

Több elemző kiemelt jelentőséget tulajdonít az extrém rövid felkészülési idővel megtartott választásoknak, volt, aki az Ötödik Köztársaság potenciálisan legrombolóbb hatású választásának nevezte, hiszen először fordulhat elő a második világháború óta, hogy az országnak szélsőjobboldali kormánya legyen, ez pedig kihathat az EU-ra és a NATO-ra is. 

francia választások 2024
 
 Marine Le Pen, a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) párt nemzetgyűlési frakcióvezetője voksol az előrehozott parlamenti választások első fordulójában. Fotó: MTI/AP/Thibault Camus

A franciák most 577 küldöttről döntenek. Az első fordulóban csak 50 százalék feletti eredménnyel lehet megnyerni egy körzetet, a számos jelölt mellett kevéssé jellemző, hogy ez valakinek sikerüljön. A július 7-én, vagyis egy hét múlva esedékes második fordulóba automatikusan továbbjut minden körzet két legjobban szereplő jelöltje, valamint minden további jelölt, aki a szavazatok legalább 12,5 százalékát megszerezte.

Az előrehozott választásokon négy, több formációt magába foglaló nagyobb politikai tömb indult: a Macron-párti liberális erőket összefogó ENS (Ensemble/Együtt), az elmúlt hetekben a baloldali pártokból verbuvált NFP (Nouveau Front populaire/Új Népi Front), a Marine Le Pen nevével fémjelzett RN (Rassemblement National/Nemzeti Tömörülés) és a jobbközép LR (Les Républicains/Köztársaságiak) – utóbbi jelöltjeit több tucat körzetben az RN is támogatta.

Parlamenti választások Franciaországban
 
 Emmanuel Macron francia elnök és felesége, Brigitte Macron szavazni érkezik az előrehozott parlamenti választások első fordulójában. Fotó: MTI/EPA/Reuters pool/Yara Nardi
 
 

A szavazókörök este 8-kor zártak, az 577 körzetből valamivel éjfél után 561-ben jelentették be az eredményt, vagyis már csak 16 körzetből nincsenek információk – látható a Le Monde frissülő választási térképén.

  • Az RN – az LR-rel közösen támogatott jelölteket is beszámítva mindössze 14 körzetben nem indult – 298 körzetben vezet és további 147 körzetben jutott be a második fordulóba, míg 65 körzetben esett ki. 
  • Az NFP 22 helyen nem indult, 149 körzetben nyerte meg az első fordulót, további 254 körzetben jutottak a jelöltjei a második fordulóba, míg 108 körzetben kiestek.
  • Az ENS 98 körzetben nem állított jelöltet, 64 első helyet szerzett, ezen túl 246 körzetben jutottak tovább a Macron-párti jelöltek, míg 153 helyen kiestek.
  • Az LR 256 választókörzetben nem indult, 18 helyen nyert, jelöltjei további 44 körzetben továbbjutottak, miközben 245 körzetet elbuktak.

Le Pen az első forduló eredményeit látva arra kérte a választókat, a második fordulóban segítsék abszolút többséghez pártját, hiszen erre van szükség ahhoz, hogy ők adhassák a miniszterelnököt és elkezdhessenek dolgozni Franciaország "helyreállításán" és elkerülhessék, hogy az ország az "erőszakra hajló szélsőbaloldal kezébe kerüljön" –számolt be a Le Monde.

Macron elnök az első becslések megjelenése után arra szólította fel a választókat, hogy a döntő fontosságú második fordulóban blokkolják a szélsőjobboldalt. Az RN-nel szemben itt az ideje egy széles, egyértelműen demokratikus és republikánus összefogásnak a második fordulóra - mondta. Üdvözölte a magas részvételi arányt, amelyet a francia választók "a politikai helyzet tisztázására irányuló akaratának" bizonyítékának nevezett – idézte a francia lap.

Mivel – a várakozásoknak megfelelően – három tömb jut jelentősebb szerephez a második fordulóban, sok múlik azon, hogy melyik párt, illetve népszerű politikai szereplő milyen szavazói magatartásra szólítja fel támogatóit a következő napokban.

Címlapi kép: MTI/EPA/Keystone/Laurent Gillieron