Márki-Zay a CNN-nek: Egy keresztény politikus nem fogadhatja el a korrupciót
20/10/2021 22:49
Orbán Viktort nem lehet a kereszténység védelmezőjének tekintetni, benne és Szijjártó Péterben sincs semmi keresztényi – nyilatkozta a csatornának az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.
A CNN-nek adott élő interjút Márki-Zay Péter szerda este. Az összellenzéki miniszterelnök-jelöltet Christiane Amanpour műsorvezető kérdezte a 2022-es választási esélyekről, a magyar ellenzék egyben tartásának nehézségeiről, és mások mellett a jelölt migrációhoz való viszonyáról is – írja a 24.hu.
Márki-Zay szerint tettekben nem, csak szavakban különleges a magyar miniszterelnök politikája. Példaként említette, hogy bár a kormány migrációellenes retorikát folytat, több mint 50 ezren jutottak bevándorlási vízumhoz, illetve hogy rengeteg vendégmunkást foglalkoztatnak Magyarorszáon.
A miniszterelnök-jelölt azt mondta, hogy teljesen elutasítja a kormány kommunikációját és azt, ahogy a menekültekkel bánik.
"Humánusan kell bánnunk az emberekkel, és soha nem szabad semmilyen közösséggel szemben gyűlöletkampányt folytatni" – mondta Márki-Zay.
A hvg.hu kiemelte a hódmezővásárhelyi polgármester kijelentését, mely szerint Orbán Viktort nem lehet a kereszténység védelmezőjének tekintetni, benne és Szijjártó Péterben sincs semmi keresztényi.
Ezután arról beszélt, hogy a miniszterelnök még eleinte liberális volt, majd Putyin-ellenes és Európai Unió-párti, később viszont már kritizálta az uniót, ezért szerint az Orbán-rendszert nem is határozhatja meg az ideológia.
Márki-Zay szerint a kormányt inkább a korrupció jellemzi, amit szerinte egy keresztény politikus nem fogadhat el.
A polgármester beszélt a választási törvényről, amit többször is megváltoztatott a kormány, illetve, szóba hozta, hogy ismét kilenc évre meghosszabbították Polt Péter főügyész mandátumát.
Márki-Zay szerint soha nem volt ekkora esély Orbánt megverni a választásokon, szerinte ehhez a miniszterelnök szavazóbázisát kell megnyerni.
Márki-Zay az interjúban elmondta, hogy szerinte a Fidesz "árulókat fog keresni az ellenzéken belül”. Álláspontja szerint a kormánypárt célja, hogy megtörje az ellenzék egységét, és ehhez vételen anyagi forrás áll a rendelkezésére.