Szabad Európa: Magyarország megvétózta, hogy az EU elítélje a török emberi jogi aktivista bebörtönzését
27/04/2022 15:38
| Szerző: Klubrádió
Hétfőn életfogytiglani börtönre ítélték Törökországban Osman Kavala török emberi jogi aktivistát. Az ítélet nemzetközi felháborodást váltott ki. Az Európai Unió elítélte volna a bírósági döntést, de a Szabad Európa értesülései szerint Magyarország megakadályozta a közös kiállást.
A 65 éves Osman Kavala már több mint négy évet ült börtönben, de eddig még egyetlen eljárásban sem mondták ki bűnösnek. Az üzletember tagadja az ellene felhozott vádakat, és "jogi gyilkossággal” vádolta a török kormányt.
Az Európai Unió közös állásfoglalásban ítélte volna el ezt a bírósági döntést, ám Magyarország vétója megakadályozta a közös kiállást, értesült a Szabad Európa több diplomáciai forrásból. A közlemény így csupán Josep Borrell, az EU külügyi főképviselőjének nevében jelent meg, melyben az áll, hogy mélységesen sajnálják az ítéletet. A közlemény emlékezetet arra, az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) már 2019-ben megállapította, hogy Kavalát elegendő bizonyíték nélkül tartóztatták le, és emiatt az Európa Tanács kötelezettségszegési eljárást indított Törökország ellen, mivel az nem hajtotta végre az EJEB kötelező erejű ítéletét. Az EJEB ugyanis arra jutott, hogy Kavala letartóztatásának valódi oka az volt, hogy "elhallgattassák őt, és más emberi jogi aktivistákat eltántorítsanak a törvényes tevékenység végzésétől. (...) Az, hogy továbbra sem hajlandó végrehajtani ezeket a határozatokat, növeli az EU aggodalmát a török igazságszolgáltatás nemzetközi és európai normákhoz való ragaszkodásával kapcsolatban. Felszólítjuk Törökországot, hogy tartsa be nemzetközi kötelezettségvállalásait. Felszólítjuk Törökországot, hogy engedje szabadon Osman Kavalát”, áll a közleményben.