Közösségi büszkeség

Az előző héten előkerült egy izgalmas történelmi figura, aki megfelelően képviselte a műsorban felvetett problémát, miszerint az új generáció gyakran kívánja a saját útját járni, és nem azt a kitaposottat folytatni, amin felmenői indultak el. Alexander Leydenfrost (Leidenfrost Sándor), ipari formatervező, illusztrátor nem követte apját a kereskedelemben. Ahogy bátyja, Leidenfrost Gyula is szenvedélyét követve tengerkutató, halbiológus lett. Többek között a Magyar Hajózási Szövetség elnökének is megválasztották. Mindezt a tengergazdálkodás aranykorában.

Balogh Tamás, hajózástörténeti szakíró nem csak Leidenfrost Gyuláról beszélt a műsor 290. epizódjában, hanem a tengerbiológus által megszervezett Adria-expedíciókról is. Ezek persze tudományos kutatás céljából indultak, de azt is aláhúzták, milyen fontos hazánk számára a tengeri kereskedelem.

Az első expedícióról készült fotókat a Duna Múzeumban őrzik.

Balogh Tamás elmondta, ebben a rohamosan fejlődő időszakban elértük, hogy Budapest európai tengeri kikötőnek minősüljön. A második Adria-misszió azonban már az első világháború idejére esett, és a Trianoni békeszerződés után nemhogy három, de egy tengerpartunk sem maradt. A hajózástörténeti szakíró elmagyarázta, milyen logika szerint tekinthették jogosnak, hogy három tengerparttal bír az ország, de hozzátette, hasonló feltételekkel, egy kicsit másként magyarázva épp az ellenkezőjét lehet bebizonyítani.

A beszélgetésünkből kiderült, hogy akkoriban a gazdasági hajózás, mint a siker jelképe, központi kérdéssé vált. Mindenki ki akarta venni belőle a részét. Részben büszkeségből, részben egy a közösség iránti kötelességérzetből. Balogh Tamás kiemelte, az emberek egymást segítő attitűdje általában is megfigyelhető volt.

A közösségért való gondolkozás és cselekvés mára jócskán veszített az erejéből, de még ma is sokaknak fontos a tudat, hogy tényleg jobb hellyé tehetik a világot.

Réz Anna, erkölcsfilozófussal azt kezdtük boncolgatni az előző héten, hogy ha valaki rendelkezik valamilyen egyedülálló képességgel, vajon kötelessége-e azt a társadalom hasznára fordítani.

Az ELTE oktatójával innen folytattuk az interjút, és a szupererő helyett inkább hétköznapi képességeket vizsgáltunk, amelyek egy-egy helyen, vagy korban válnak egyedülállóvá, de birtokosaik közösségükkel szembeni felelőssége hasonlóan kérdéses.

A kutatóval a következő adásban még folytatjuk a beszélgetést, kifejezetten a civil erőre fókuszálva. Ahogy Balogh Tamás, hajózástörténeti szakíró is visszatér, hogy az 1920-as éveket egy művészeti alkotás segítségével mutassa be.

A teljes adást meghallgathatják a cikk tetején elhelyezett lejátszóra kattintva.