Nem éri be kevesebbel a Klubrádió, mint tíz éve
12/09/2020 05:35
| Szerző: Klubrádió
Tüntetésekkel, nemzetközi tiltakozásokkal és az SZFE valamint a Klubrádió ügyének összekapcsolásával is számol az adó elnöke, Arató András a médium elleni újabb kormányzati támadás után. Szerinte a frekvenciaengedély meghosszabbításának elutasítását a Médiatanács álságosan indokolta, valójában arról van szó, hogy a rendszer nem tűri a más véleményt. Gazembereknek tartja a rezsimet kiszolgáló döntést meghozó személyeket. A hallgatókat pedig arra kéri, támogassák tiltakozással és anyagilag is a Klubrádiót, amely mindenképp tovább működik.
Mélyen és súlyosan fel vagyunk háborodva, olyan inszinuáció érte a Klubrádiót, az egész magyar médiaszabadságot, ami tulajdonképpen példátlan. Abban a vonatkozásban mindenképpen, hogy korábban a kormányzat az általa megtámadott médiumok esetében – az Index és az Origó átjátszásakor, vagy a Népszabadság megszüntetésekor is – arra hivatkozott, magánvállalkozásokról van szó, amelyek belügyébe egy demokratikus kabinet nem avatkozhat be – mondta Arató András, a Klubrádió elnöke. Szerinte azonban most ezt nem tudják mondani, mert ezúttal tisztán politikai döntés született, hiszen az a testület, a Médiatanács, amely úgy döntött, hogy nem létező indokokkal nem hosszabbítja meg a Klubrádió frekvenciaszerződését, az egy egypárti grémium.
Az NMHH a szeptember 11-én közzétett döntését a Klubrádió szolgáltatójának ismételt jogsértésével magyarázta. Azt is írták, a Budapest 92,9 MHz körzeti frekvencián sugárzó Klubrádió hétéves működése során több alkalommal megsértette a médiatörvény rendelkezéseit, amely jogsértések miatt a Médiatanács különböző jogkövetkezményeket alkalmazott. A frekvenciaengedély 2021. február 14-én jár le.
Nekik ez nem tetszik, akkor ez ne legyen
Arató szerint annyi történt, hogy egy testület, amelynek kizárólag a kormányjavaslatra kinevezett, csak a Fideszt képviselő tagjai vannak, úgy döntött, nem kell, hogy a Klubrádiót hallgathassák ebben az országban. Eközben semmilyen magáncég belügyéről nincs szó, egy teljesen szabályosan, még az abszurd jogszabályoknak is megfelelően működő rádióra mondták azt, hogy nekik ez nem tetszik, és akkor ez ne legyen. Gazemberek, akik ezt megtették. Ez a rendszer, a vezetőjével együtt nem tűri, hogy valakinek más legyen a véleménye, mint az övé – fogalmazott.
Arató szerint az NMHH egyszerűen hazudik, amikor a Klubrádió törvényszegéseivel magyarázza a döntését, mert olyan dolgokat hoz fel, amelyek nem léteznek, vagy oly mértékben kis súlyúak, hogy észre se lehet venni. Ez álhivatkozás, a Médiatanácsnak semmilyen jogalapja nincs arra, hogy visszautasítsa a frekvenciaszerződés meghosszabbítására beadott kérelmet.
Most sem kell kevesebbel beérni
Hozzátette, nem ez az első alkalom, hogy a hatalom meg akarja szüntetni a Klubrádiót, erre majd' tíz évvel ezelőtt is kísérletet tett, és vesztett. Akkor a bíróságon megvívott hosszú küzdelemnek, a hallgatók tüntetéseinek és a nemzetközi támogatásnak köszönhetően a kormányzat nem tudta megvalósítani a tervét. Arató megjegyezte, hogy az EU, sőt, az Egyesült Államok akkori külügyminisztere is megszólalt az ügyben, valamint külföldi sajtófelháborodás is kísérte a Klubrádió elleni akciót. Most sem kell kevesebbel beérni, de az első lépés természetesen a jogi lehetőségek alapos vizsgálata, majd a döntés bírósági megtámadása.
Arató egyúttal arra kérte a Klubrádió hallgatóit – akiknek szerinte joguk van az adót tovább hallgatni, és az elmúlt tíz évben másfél milliárd forinttal segítették a médium életben maradását –, hogy a lehető legnagyobb mértékben és a lehető a legtöbb helyen emeljék fel hangjukat az ügyben, legyenek jelen a Klubrádió megszüntetése elleni tiltakozásokon. Megjegyezte, véletlen egybeesés, hogy most zajlik a Színház- és Filmművészeti Egyetem fideszes einstandolása miatti tiltakozás, és lehet, hogy sokféle tiltakozás együtt nagyobb eredményeket tud elérni – mondta Arató, aki nem gondolja, hogy a demonstrációkat a Klubrádiónak kellene megszerveznie. Ha azonban vannak civil szervezetek, amelyek értenek ehhez, és ilyen eseményre meghívják a Klubrádiót, akkor a legtermészetesebb, hogy az azon az adó részt vesz. Végig kell gondolni, kinek mi a feladata, mozgástere, felelőssége ilyen helyzetben – tette hozzá.
Akkor is támogatják, ha interneten megy tovább?
Arató arról is beszélt, hogy ha bekövetkezne az, amit „az a förmedvény”, vagyis a médiatanácsi döntés sugall, hogy a Klubrádió a jövőben nem sugározhat a hagyományos módon, akkor kézenfekvő, hogy az interneten folytassa. Vagyis a frekvencia megvonása esetén sem lenne vége a Klubrádiónak. Ez azonban nem a diktátum elfogadását jelenti, ezért is beszélt a tiltakozás fontosságáról, annak különböző formáiról, így a tüntetésről – hangsúlyozta, ahogy azt is, mennyire fontos, hogy a hallgatók továbbra is támogassák anyagilag is a Klubrádiót.
Kérdés, hogy vállalnák-e majd ugyanazt az anyagi áldozatot, amit az elmúlt tíz évben, ha a Klubrádió a jövőben netán interneten működne. A mostanihoz mérhető műsortartalom elkészítése ugyanis akkor is ugyanannyiba kerülne, mint jelenleg – mondta Arató András, és hozzátette, hogy a most szeptemberben, néhány hát múlva induló következő gyűjtési időszak szlogenje a Nem adom fel lesz.
A beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg!
2020. szeptember 11., péntek 16.15
riporter? Bolgár György
A Médiatanács döntéséről egy korábbi műsorban Stock Richárd, a Klubrádió vezérigazgatója is nyilatkozott, valamint az adó közleményt is kiadott:
"A szabad hang – kikapcsolva?
Bekövetkezett az, amire józan ésszel számítani nem lehetett, ám meglepődni rajta ugyancsak nem lehet. A Médiatanács nevű egypárti politikai szervezet úgy határozott, hogy ismét kísérletet tesz Magyarország utolsó jelentős kormánykritikus és független rádiójának elnémítására. Ehhez a frekvenciaszerződés jogszerű meghosszabbításának a jogszerűtlen elutasítását választották eszközként. Hivatkozásuk a sorozatos törvénysértésre nem állja meg a helyét, hiszen a Klubrádiót 19 éves működése során sohasem bírságolták meg számottevő összeggel. A rádió és a hatóság kapcsolatára inkább a Médiatanács sokszoros törvénysértése a jellemző, amit jogerős bírósági ítéletek sorozata támaszt alá.
A Klubrádiónak több százezer hallgatója van, közülük sokan egyetértenek a gondolkodásmódjával, mások meg nem, és ez így is van rendjén. A Médiatanács akciója a műsor hallgatóinak tömegét sújtja. Tettük súlyos merénylet a sajtószabadság, a média sokszínűsége ellen, élő cáfolata a létező demokráciáról szóló kormány-nyilatkozatoknak.
A Klubrádiót, más kritikus médiumokkal együtt a kormány és csatlósai kiszorították a kommunikációs piacról, ám a közönsége oly fontosnak ítélte meg a működését, hogy hazánkban példátlan módon adományokkal, egy évtized alatt másfél milliárd forintnyi támogatással biztosította a rádió fennmaradását. A frekvencia megvonása a civil társadalom elleni támadás is!
A hatalomnak ez a lépése jogellenes, erkölcstelen, ugyanakkor intellektuális mélypont, végtelen ostobaság is. Ezzel a döntéssel a kormány elveszti az utolsó hivatkozási pontot a hazai médiaszabadságról, a mai naptól nem mondhatja, „de hiszen a Klubrádiót (is) hallgathatja bárki!” A magyar külügyminiszter és más kormányzati szereplők az elmúlt években kimúlt vagy kormányzat-szolgálatba fordult médiumokról rendre azt nyilatkozták, hogy azok magánbefektetések, egy demokráciában nincs ezekbe beleszólása a kormánynak. És most íme egy olyan eset, amikor kizárólag kormányzati döntés vezethet egy szabad rádió elhallgattatásához!
A döntés visszavonása nemcsak a Klubrádió sok százezres hallgatóságának a követelése, hanem még a kormánynak is alapvető érdeke - lenne.
A rádió közönsége, munkatársai és vezetői minden jogi és nem jogi eszközt igénybe vesznek a jogfosztás megakadályozása érdekében!"