Szélsőjobbos vagy neonáci? – Hardy Mihály jegyzete
2/12/2021 17:52
| Szerző: Hardy Mihály/Klubrádió
Hétköznapi értelemben elég nehezen választhatók el egymástól nácik és szélsőjobbosok – véli a jegyzetíró, aki ennek kapcsán azt a kérdést is körbejárta, vajon mi okozza a magyar rezsim vezetőjénél a hatalom utáni folyamatos éhséget és az ezzel járó állandó színeváltozást. Miért érzi Orbán, hogy bármi áron, de övé kell legyen az uralom? És nem csak itthoni főszerepre vágyik. Ez a törekvése azonban egyelőre zátonyra futott.
Nem tudom, elgondolkodtak-e mostanában azon, hogy vajon mi különbözteti meg a szélsőjobbot a neonáciktól? Hogy vajon húzódik-e, és ha igen, vajon hol húzódik az elválasztó határ a fasizmus és a szélsőjobb között? Nyilván a politológusok, a szakértő elemzők ezt talán meg tudják határozni, de amúgy hétköznapi értelemben, afféle mindennapos, házi használatra szerintem elég nehezen választható el egymástól ez a két fogalom. Nyilván, Önök, Klubrádió-hallgatók pontosan értik, hogy miért is foglalkoztat ez a kérdés.
Egyfelől azért, mert az a politikai pályaív, amit Orbán Viktor és vele a FIDESZ megtett az elmúlt harminc év alatt, szinte példa nélküli. A FIDESZ ultraliberális, vagabund, bátor, szókimondó, tiszta múltú pártként került a magyar és később az európai palettára.
Én még emlékszem, amikor 1992. október 23-án este Orbán Viktor Lévai Anikóval kézen fogva, felháborodottan elhagyta a vígszínházi állami ünnepséget, mert Antall József miniszterelnök nem ítélte el elég keményen azt, ahogy Göncz Árpád köztársasági elnököt kifütyülték a Kossuth téren összegyűltek, köztük neonáci suhancok. Ki gondolta volna akkor, hogy harminc év után ez az ember a szélsőjobbon, a suhancok oldalán köt ki a pártjával együtt, miután tett egy középpárti-polgári, majd keresztény-nemzeti kitérőt? Talán a kormányon eltöltött 15 év, meg a közte lévő nyolc évi szünet okozza ezt az éhséget, a folyamatos színváltozást, hogy mindenáron (értsd: bármi áron) meg kell tartani a hatalmat. Ha lehet, egy másik, újabb tizenöt évre.
Másrészről a görcsös igyekezet, hogy ezt a nagyon heterogén és egymással sem igen kooperáló szélsőjobbos gyűjteményt, akik az európai politikai szalonképesség határán egyensúlyoznak, egyetlen akolba tereljék, eddig kudarcot vallott. Legutóbb éppen tegnap, mert a lengyelek kormánypártja nem hajlandó összeállni az oroszok által is pénzelt francia vagy olasz szélsőségesekkel; egyszerűen mások az érdekeik. Orbán Viktor vágya, hogy a magyar ugarról kilépve ő lehessen az európai, de javarészt Európa-ellenes szélsőjobberek vezetője, egyelőre zátonyra futott. Meglehet, rosszul mérte fel a pillanatot vagy a nagy akarás elhomályosította az éleslátását, hogy vajon kivitelezhető-e egyáltalán szélsőjobb koalíció. Persze ide lehet hívni Budapestre Geert Wilderst, a holland neonácik vezetőjét vagy lehet politikai értelemben udvarolni az olasz Giorgia Meloninak vagy Matteo Salvininek, a nagy összeborulás Orbán védőszárnyai alatt egyelőre elmaradt.
Nem pávatánc ez, hanem kaméleonokat megszégyenítő átváltozás. A baj csak az, hogy ezzel a magyar kormány kiírta magát az európai fősodorból, abból az általuk sokat szidott brüsszeli politikai mainstreamből. Onnan, ahol a fontos döntések születnek. Orbán Viktornak meg egyelőre marad a kispad …
Hardy Mihály jegyzete az Esti gyors 2021. december 2-i, csütörtöki adásában hangzott el a szerző felolvasásában.
