Cseh repülőgépgyár került magyar kormánytag férjének kezébe
30/09/2021 21:17
| Szerző: Klubrádió
A HSC Aerojet megvette a legnagyobb cseh repülőgépgyáró céget. A HSC annak Szalay-Bobrovniczky Kristóf volt londoni nagykövet nek 80 százalékos tulajdonát képezi, aki Szentkirályi Alexandra férje is egyben. A kormányszóvivő két hete azt mondta: „a jobboldali kormányzatban nincsen annak hagyománya, hogy üzletemberek kerülnek a kormányzat közelébe”.
Véglegesen új tulajdonosa van a katonai kiképző és könnyű harcászati gépeket gyártó cseh Aero Vodochody vállalatnak, amely a legnagyobb cseh repülőgépgyártó cég – írta az MTI. A Telex az ügy több érdekes vonatkozására is felhívta a figyelmet.
A júliusban aláírt szerződés alapján szeptember 30-val az új tulajdonos a HSC Aerojet, amelyben 80 százalékos részesedése van Szalay-Bobrovniczky Kristófnak, míg 20 százalék a cseh Omnipol társaság kezében van – jelentette az E15 gazdasági napilap internetes hírportálja csütörtökön. A Vodochody repülőtér szintén a tranzakció része.
A magyar kormányfő, Orbán Viktor szerdán Prágában volt, és az Euronews jelentése szerint a repülőgépgyár-vásárlás is szóba került a találkozón.
A tulajdonosváltással távozott az Aero Vodochody éléről Dieter John, és a vállalat új vezérigazgatója Viktor Sotona lett, aki eddig a pardubicei ERA céget vezette.
„Az Aero továbbra is fejleszteni fogja vállalkozása mindhárom pillérét, amelyek közé tartozik és saját repülőgépek kifejlesztése és gyártása, a repülőgépek szervizelése és javítása, illetve az aerostructures nevű program. Mind a három pillér része marad kereskedelmi stratégiánknak” – nyilatkozott Viktor Sotona. Az Aero Vodochody csütörtöktől már nem tagja a Penta Groupnak. A Penta 2007-től, a cég privatizációjával birtokolta a cseh repülőgépgyárat – írja a hírportál.
Arról, hogy a gyárnak magyar tulajdonosa lehet, május végén jött hír először. Szalay-Bobrovniczky Kristóf volt londoni nagykövet, a kormányszóvivő Szentkirályi Alexandra férje, mellékesen a Fidesz-közeli agytröszt Századvég résztulajdonosa akkor került a képbe. Az üzletember 53 milliárd forintos hitelt vett fel állami kezességgel augusztusban a Magyar Fejlesztési Banktól, a hvg szerint ez az ügylet állhatott a háttérben.
Az Aero Vodochody nagy dobása egy 2 milliárd koronából (27 milliárd forint) kifejlesztett, kiképzésre használatos vadászgép, az L39-NG, amiből eddig 12 darabra érkezett megrendelése a cégnek. Elképzelhető, hogy Magyarország is vásárol innen majd repülőket.
„A jobboldali kormányzatban nincsen annak hagyománya, hogy üzletemberek kerülnek a kormányzat közelébe” – ezt két hete mondta a kormányszóvivő.