Simonka utódja: A települések elkezdték visszafizetni a "félresikerült" uniós projekteket
14/02/2022 08:29
| Szerző: Klubrádió
Sokan elpártoltak a Fidesztől a korrupcióval vádolt Simonka György büntetőügye miatt és helyben is csökkent a pártszervezetek száma – mondta Erdős Norbert az agrártárca élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a 24.hu-nak adott interjúban. Őt indítja a Fidesz a bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekményekkel vádolt országgyűlési képviselőjének, Simonkának a korábbi körzetében.
Azt mondta, soha nem volt konfliktusa Simonka Györggyel.
„Akinek az a dolga, hogy nyomozzon, az nyomoz, akinek az a dolga, hogy feljelentést tegyen, az megteszi. Az én dolgom a térség képviselete lesz, ha bizalmat kapok, sőt már most is ezt teszem.” - mondta azzal kapcsolatban, hogy mit tenne, ha netán gyanús ügyre bukkanna.
A korábban eltervezett, de valamiért félresikerült illetve meg nem valósult sokmilliárdos beruházások esetleges felülvizsgálatára vonatkozó kérdésre nemmel felelt:
„A nyomozó hatóság végzi a munkáját, az ügyészség végzi a munkáját. Nem érzem úgy, hogy ez nekem feladatom lenne.”
A Békés megye 4. számú választókerületéhez tartozó 27 település vezetőjével már beszélt, kivéve Pusztaottlakát. "Így aztán ennek a településnek az ügyeiről semmit nem tudok, viszont nyilván én is olvasok újságot. Az önkormányzatok különbözőképpen próbálják megoldani a problémáikat, tudok olyan településről, ahol elkezdték visszafizetni a félresikerült uniós projektre felhasznált összeget. De ezek rendezésébe én nem szólok bele".
Erdős ellenfele az ellenzéki előválasztáson nyertes jobbikos Szabó Ervin ügyvéd lesz.