Ferenc pápa: a mostani "a háború húsvétja”
17/04/2022 14:32
| Szerző: Klubrádió
Ferenc pápa a hagyományos húsvéti beszédét és áldását főképp Ukrajnának szentelte, a háború okozta sokkot pedig az apostolok sokkjához hasonlította, akik az evangélium szerint látták a feltámadt Jézust. A pápa beszédét vasárnap ötvenezer ember hallgatta élőben a vatikáni Szent Péter téren, ahova a koronavírus kitörése óta először mehettek be emberek őt hallgatni. A résztvevők között aztán a pápamobillal körbe is ment.
"A mi szemünk is hitetlenkedik ezen a háborús húsvéton. Túl sok vért, túl sok erőszakot láttunk. A mi szívünk is megtelt félelemmel és gyötrelemmel, ahogyan oly sok testvérünknek és nővérünknek kellett bezárkóznia, hogy biztonságban legyen a bombázásoktól. Nehezen hisszük el, hogy Jézus valóban feltámadt, hogy valóban győzedelmeskedett a halál felett. Lehet, hogy ez csak illúzió? A képzeletünk szüleménye?” – mondta az egyházfő.
A pápa szerint Ukrajnát "súlyosan próbára tette a kegyetlen és értelmetlen háború erőszakossága és pusztítása, amibe belerángatták”. Ezután újra a békére szólított fel: "Legyen döntés a béke mellett. Legyen vége az izmok megfeszítésének, miközben az emberek szenvednek. Kérlek, ne szokjunk hozzá a háborúhoz! A nemzetek vezetői hallgassák meg az emberek békéért szóló könyörgését!”
Arról is beszélt, hogy "szívemben hordozom a sok ukrán áldozatot, a menekültek millióit, a szétszakított családokat, a magukra maradt időseket, a megtört életeket és a földdel egyenlővé tett városokat”.
Ukrajna mellett beszédében felsorolta a világ háború és szenvedés sújtotta térségeit, így például Szíriát, Líbiát, Mianmart, Etiópiát vagy Kongót – írja a Telex.