"A béke a szívben kezdődik. El kell érnie a fejet, amely aztán a kezet vezeti. Ez a sorrend: kívánni kell a békét, aztán akarni kell, majd meg kell teremteni. Ma már hiányzik az akarat, legalábbis Nyugaton."

Lehet, hogy senki nem hiszi el, de ennek az írásnak a címe Kertész Imrétől származik.

Elmúltak azok az évek, amikor Kövér László szájából kilógott a kapanyél. Mára már nincs ez így: sokkal inkább az a helyzet, hogy a kapanyél végéből türemkedik elő Kövér László.

Változás akkor következik be, és ez biztosan be fog következni, amikor a társadalom túlnyomó többsége akarja azt. Amikor az elégedetlenség eléri azt a szintet, hogy „óriásplakát erdővel” sem lehet a létezését eltagadni. Amikor világossá válik, a 97% csak egy számszaki hazugság.

Olvasom Arató András és Kardos András írását és bevallom, nem értek belőlük egy kukkot sem. Tisztelettel felhívom a kedves olvasók figyelmét, nehogy már bedőljenek ennek a két léhűtő alaknak, egy pillanatra se vegyék őket komolyan!

A szakmai alázat és elkötelezettség számomra az utolsó remény (tudom, naiv remény, de akkor is), hogy egy velejéig romlott és ízekre szabdalt társadalomban az együttélés legelemibb normái (egészségügy, igazságügy, rendvédelem stb.) háborítatlanok lesznek, s komolyan vett hivatásunknak köszönhetően személyiségünk, autonómiánk és öntudatunk sértetlen és bevehetetlen erőd marad.

Egyáltalán nem titkolom, sőt, hogy politikai publicisztikát azért írok egyáltalán, mert meg szeretném győzni népemet, meglehet „középiskolás fokon”, hogy ettől a maffiaállamtól meg kell szabadulni, mert Orbánéknak sikerült ismét zsákutcába terelni a magyar történelmet.

Minden egyes csepp tölti a poharat. Sőt, szándékai ellenére is kerülhet valaki a rendszer sírásói közé.

A dolog úgy áll, hogy a szavakkal lehet élni, és lehet visszaélni.Orbán Viktor úgy állítja be magát, hogy a magyarok a "béke és a tűzszünet" pártján vannak. De a fegyverekkel kikényszerített "béke" voltaképpen elnyomás, a látszólagos nyugalom az utcákon a félelem szorongása, nem "béke". A "békeharc" – visszaélés a nyelvvel.

A Magyar Nerköztársaság kormányának lendülete akkora, hogy tér és idő a maga végtelenségével is lemarad mögötte.

Nagy úr ma olajosnak lenni, annyi szent, az univerzális nemtudáshoz vezető út büszke egyengetőinek tudni önmagukat.

A háború okozta felháborodást és tehetetlen dühöt felváltja a megszokás, a részvétlenség és a közöny.

Megannyi súlyos és tanulságos átváltozás, amelyek mögött kivétel nélkül érzékelhető az állandóság, az átváltozáson átesett korábbi önmagával való megváltoztathatatlan azonosság.

Meddig létezik az "önkényuralmi páholy", melyben az "ellenzék" dideregve melengeti kebelén az ország szétverését?

Könnyű kijelentés, ez már az 556. jó hetünk. Pedig, ahogy napról napra, hétről hétre, évszázadról évszázadra elleneink mindenfélével próbálkoznak, mert a teret, az időt és egyéb háttérhatalmakat egyetlen töretlen cél vezérel: gáncsoskodni szorgalmas népünkkel és vezérével szemben.

A kultúrharc jegyében nyugodtan támasszanak fel bárkit, akire szükség van, különben lófasz lesz itt, nem Orbán-korszak.