Hogy hol a hála? – Dési János jegyzete

Tudjuk, Orbán elkergeti a neki nem tetsző egyetemeket, megszerzi azokat a cégeket, amelyek aztán a szépen túlárazott munkákkal alaposan megfejik Brüsszelt. Megtámadja a szabadságot, a demokráciát és még a korrupciótól nem távol álló UEFA közreműködésével méretes emberkísérletet is végeztet Budapesten, focimeccsnek álcázva. Tíz és százmilliárdok mennek el értelmetlen stadionépítésekre, és tessék megnézni, mi jut az oktatásnak és az egészségügynek. Ránk szabadít primitív haszonlesőket, akik a szabadság és a függetlenség módszeres lerombolásában kéjes örömmel vesznek részt, hátha nekik is leesik egy farhát. Spoiler: de nem erről akarok most.

Az elesettek, a szegények lehetőségei tovább szűkülnek, az őket segítő intézményeket, iskolákat lehetőleg el kell pusztítani. Az egyházak vagy beállnak a sorba – beállnak –, és akkor aztán malaszttal teljesen ömlik a pénz, vagy elzárják még a gázcsapot is, ha Iványi. Mert ha van szent ember ebben az országban – van – akkor az éppen Iványi Gábor, és aki a hatalomnak ellent mer mondani, az számoljon vele, hogy úgy jár, mint Iványi – pusztítják, ahol érik.

Hogy hol a hála? Mert Iványi eskette Orbánt, keresztelte nagyobb gyermekeit – ja kérem, akkor az volt a trendi, ma meg már más. A hála és a köszönet nem politikai kategória. Erről egyébként rövidesen színdarab is készül, a Nemzeti Színházban adják elő jó Vidnyánszky Attila betanításában, amelyben arról lesz szó, hogy néhány gonosz ember segített egy szegény kárpátaljai tehetséges fiatalembernek. Nem is emberek voltak, hanem maguk a patás ördögök, akik csak a sorosista akolba akarták terelni a szegény és tehetséges kárpátaljai fiút, felhizlalni, majd levágni, mint Jancsit Juliskástul. De ez a legényke előbb-utóbb átlátott a szitán, és most tömjénfüst felhasználásával kipörköli a libsibolsik írmagját is a színházi életből. Egyfelvonásos lesz. Mert a második felvonásban még valaki megkérdezné, hogy de kenyeres pajtásom ihajja, halihó, hát hun az a pinz, amit az ördögfattyak összeszedtek neked, hát visszaadtad-e már azt, komám? Csuhajja.

S miután a visszaadás körül bizonyos fennforgások támadtak: a pénz szakszerűen el lett költve, ma meg már ki ér rá efféle csip-csup ügyekkel foglalkozni, hát erről már nem szól a darab. Tudni kell abbahagyni.

A harminc ezüsttel azonban jól el lehet boldogulni, ennyiért ma egész egyházmegye kapható, focistadionnal, luxusszállóval, lówellnesszel kibélelve.

Az egykor független intézmények célja, hogy a legfelsőbb akaratot szolgálják, mindenki egyért. Kettő, feneketlen teknő. Három, te vagy az én párom. Te is fiam, Lőrinc?

A „Mi sosem vetemednénk arra” – szerepel a Népszabadság címlapján, az Index első oldalán és a Klubrádió sírkövére is gyors, könnyű kézzel örömmel vésnék fel a sorban állók. De a Klubrádió sírba tétele elmarad, bár érdeklődés lenne rá, de ugye a mi hallgatóink tudják, mi a dolguk. Joguk van hozzánk.

És ezt még napestig sorolhatnánk. De mától új életet kezdek. És nem a nyilaskás és virtigli fasiszta alapvetéseken fogok háborogni, még ha erre minden okom meg is van. Hanem azt kérdezem majd: mit tervez az ellenzék, ha ő következik. Hogyan lesz újra jogállam, mi lesz az úgynevezett alkotmánybíróság gittrágó tagjaival és Mészáros Lőrinc mennyit tarthat meg a köztől, Orbán nevében, elemelt javakból. Hogyan járhatnak újra olyan iskolába a szegény gyerekek, ahonnan van esélyük továbbtanulni, és a vadászati világkiállítás 55 milliárd forintjait miként lehet okosan felhasználni a köz javára – miközben fejünk felett elszáll a lelőtt helikopteres szarvas?

Egy szó, mint száz: arccal a jövő felé.

De addig is hordjanak maszkot azon az arcon, és ne feledjék, joguk van hozzá – számlaszám rövidesen.

Dési János jegyzete az Esti gyors 2020. szeptember 24-i, csütörtöki adásában hangzott el a szerző felolvasásában.