Kétmillió ember védettsége érhet véget májusban
10/02/2022 07:52
| Szerző: Klubrádió
A védettségi igazolványt május 1-jétől oltási igazolvány váltja, ami jelentősen megváltoztatja a koronavírus elleni védettség definícióját. Így azok az igazolványok, amelyeket fertőzés alapján állítottak ki érvényüket veszítik.
A 24.hu összefoglalója szerint a Magyar Közlöny alapján és a kormányzati koronavírus-oldalon is megjelentek szerint májustól:
- az igazolvány a második oltástól számított 6 hónapig, a harmadik oltás után viszont korlátlan ideig érvényes.
- Oltatlan személy még a fertőzésen való átesettség esetén sem jogosult oltási igazolványra;
- aki két oltást követően fertőződött, annak az igazolványa 6 hónapig érvényes.
Ezek alapján tehát a két oltással rendelkezők és a fertőzésen átesett oltatlanok május 1-jén egycsapásra elvesztik a védettségüket (az előbbiek akkor, ha több mint fél év eltelt a második dózis beadása után), ez nagyjából kétmillió embert jelent.
A lap szerint az oltási igazolvány bevezetése pusztán politikai célokat szolgál.
Falus András pedig a lapnak azt mondta, hogy az aoltási igazolvány bevezetése mindenképp hasznos, hiszen védettségről, annak szintjéről, illetve időtartamáról nincsenek pontos adataink.