A Völner-ügyben elszabotáltak egy indítványt a kormánypártok
21/02/2022 13:31
| Szerző: Klubrádió
A parlament igazságügyi bizottsága hétfőn tárgyalt arról az MSZP-s javaslatról, amely alapján felfüggesztenék a büntetőeljárás alá vont állami vezetők végkielégítését és szabadságmegváltását. Az apropó többek között Völner Pálnak, az igazságügyi minisztérium volt államtitkárának és a Fidesz jelenlegi parlamenti képviselőjének rendőrségi ügye, de az ülés mindössze pár percig zajlott, írja a 24.hu.
Varga László szocialista előterjesztő elmondta, hogy társadalmi felháborodást keltett, hogy Völner Pál a súlyos korrupciós vádak ellenére is megkaphatja a több millió forintos végkielégítését és a szabadságmegváltás, ezért határozati javaslatban kérte fel a kormányt, hogy módosítsa a jogszabályokat, hogy a jogerős felmentő ítéletig függesszék fel a távozási pénzek kifizetését a büntetőügybe keveredett politikusok esetében.
A kormányoldalról az indítvány passzív elsüllyesztése mellett döntöttek, így a kormánypártiak részéről senki nem szólalt fel, majd a szavazásra bocsátott indítványt hét nem és három igen ellenében elutasították, így tárgysorozatba sem kerül. Mivel ez volt az egyetlen napirendi pont, vége is lett az ülésnek.
Az különösebben nem lepett meg, hogy a kormányoldal nem támogatta a javaslatunkat, viszont az, hogy mindezt nem is indokolták, az már nekem is szokatlan volt – mondta a lapnak Varga.