Hogyan vette meg Mészárostól az állam az MVM-et? Nem kötik az orrunkra
7/09/2021 10:18
| Szerző: Klubrádió
A Fővárosi Ítélőtábla megváltoztatva az elsőfokú határozatot, másodfokon "elmeszelte Tóth Bertalan MSZP-társelnököt a Mátrai Erőmű megvásárlásával kapcsolatos iratok kitakarásmentes változataiért az állami MVM ellen indított perében" - írja a Népszava.
Az MSZP elnöke arra volt kíváncsi, hogy az állam 2019-ben miképpen vásárolta meg Mészároséktól az akkor már két éve az ő tulajdonukban álló Mátrai Erőmű többségi tulajdonát, úgy, hogy az eladók - a PricewaterhouseCoopers nevű tanácsadócég vagyonértékelésére hivatkozva - a 17,44 milliárdos vételáron felül hitelkiváltás címén további 4,9 milliárd forintot kaptak, írja a lap. A cég aztán az állami tőkeinjekció ellenére 43 milliárd forintos adózott veszteséget jelentett. Ez az "adófizetői oldalról rendkívül hátrányosnak tűnő ügylet" a bíróság szerint csak részben tartozik a nyilvánosságra.
Az ügylet dokumentumaiért perel Tóth, akinek először csak egy szinte teljesen kitakart, gyakorlatilag értékelhetetlen dokumentumhalmot küldtek. A kitakarásmentes változatért perel a politikus. Első fokon a bíróság úgy döntött, hogy az MVM nem mutatta be és bizonyította tételesen, szerinte mely kitakarásra miért áll meg a törvényi tilalom.
Másodfokon ezt megváltoztatta a bíróság. A Hercsik Zita vezette tanács szerint "a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló" törvény egyik pontja többek között közművekre is kimondja: meghatározott üzleti, pénzügyi, műszaki adataiknak, illetve ezek előkészítő iratainak nyilvánossága nemzetbiztonsági, központi pénzügyi vagy külügyi érdekből korlátozható. Úgyszintén megtagadható az adat közzététele, ha az a cég versenytársait indokolatlan előnyhöz juttatja. (E pontokat egyébként a Fidesz-KDNP a 2016-os költségvetési törvénybe csempészve szúrta a jogszabályba.)" - írta a Népszava.
Tóth fellebbezik, és megy a Kúriára.