Palack – Józsa Márta jegyzete
Józsa Márta jegyzetében a bukaresti tejesüveg-visszaváltó és abból a legenda szerint házat vásárló brigantiktól jutott el Erzsébetváros Csikágónak becézett negyedébe, ahol sorra elnézi a visszaváltó automatáknál azokat a felnőtteket és gyerekeket, akikről első pillantásra is látszik, hogy fontos szerepet játszik immár életükben az eldobott csomagolóanyag összegyűjtése és az ezért kapott fizető utalvány. Felbukkant az állandóan elromló vagy telítődő automatánál való sorban állásnál a nyomor egy láthatatlan rétege.
Lejtő – Neuman Gábor jegyzete
Orbánnak először kell alkalmazkodnia valakihez a politikában. Egy okos ember mondta, talán Churchill, hogy ha egy ország politikai vezetése elindul lefelé a lejtőn, még az isten se állíthatja meg, hogy ne guruljon le az aljáig.
Das Kapital – Szénási Sándor jegyzete
Vidnyánszky Attila színre viszi a Tőkét, erről írt jegyzetében Szénási Sándor, aki szerint "félő persze, hogy Marxnak ehhez sem lesz semmi köze, nem is lehet, még akkor sem, ha a Termelési Módot egy különösen zseniális színész állítja elénk, csodás maszkban. De hát Jézus hitéből is csak a politikai kereszténységet képes lepárolni egy hatalom, miért járnának másképp a szellem emberei?".
Orbán-magány - Rózsa Péter jegyzete
Vajon Orbánt valaha érdekelte-e, egyetlen lépése, döntése előtt, közben és után, hogy minek, mi lesz a valódi következménye?
VIP-ellátás – Selmeci János jegyzete
Egy megbecsült államtitkár a neki kijáró VIP-ellátásban részesül, vagy mégsem?
Hiányozni fog Matolcsy – Kárpáti Iván jegyzete
Az, hogy a köztársasági elnök egy üres öltöny, szomorú, de nem tragédia. Ha az MNB vezetőjét is a Várból irányítják jövő évtől, akkor az Isten irgalmazzon nekünk, mert a befektetők nem fognak, és nosztalgiával gondolhatunk vissza a 400 forintos euróra.
Új élet vár – Dési János jegyzete
Tisztelt Bese Gergő Péter! Végre legyél szabad és boldog. Nem muszáj többet hazudnod, magadnak se, a szeretteidnek se, nekünk se, az egyházadnak se. Úgy élhetsz, ahogy jólesik. Meg ha ezért nem járnak állami százmilliók, akkor is jó tud lenni. Próbáld ki!
Csoportosan – Józsa Márta jegyzete
A szülők, akik éppen készítették elő a gyerek ünneplő ruháját az évnyitóra, arra döbbentek rá, hogy nem csak amit nincs, hanem ahol sincs ünnepelni. Három nappal aztán az iskolakezdés után, amely több száz gyerek számára rémálom lesz egész életükben, kihallgatott az ügyészség egy fiatal nőt, édesanyát, aki valamikor EP-képviselő lévén megpróbálta megakadályozni, hogy a NAV megszállja a hajléktalanokat segítő Oltalom Karitatív Egyesület irodáit.
Apró közös álmok – Selmeci János jegyzete
9/08/2024 18:04
| Szerző: Selmeci János/Klubrádió
Az emberi viselkedésben talán az irracionalitást kedvelem a legjobban, még ha olykor az okozza a legnagyobb fájdalmat is.
De most írni kell, pedig mögöttem a tévében egy magyar lány taekwondozik éppen, sosem hallottam róla korábban, de szurkolok neki, és nagyon szeretem azt, hogy ez mennyire irracionális. (Odanéztem, nagyon vezet. Vezetünk!)
Az emberi viselkedésben, talán mert idealista vagyok, vagy mert sosem kedveltem különösebben a szabályokat, az irracionalitást kedvelem a legjobban, még ha olykor az okozza a legnagyobb fájdalmat is.
(Közben nem értjük, hogy mi történt, az utolsó előtti pillanatban a belga fordított, de az utolsóban egy pontos, magyar rúgás döntőt ért nekünk, a két pillanat között a hírszerkesztőség kiabált egy kicsit.)
Ahogy az élet legfontosabb dolgai, a szerelem, a gyermekvállalás, a hivatásunk kiválasztása sem az elemi logika alapján történik, úgy a szurkolás sem különösebben logikus dolog, legalábbis ha az ember nem a Manchester Citynek vagy a Real Madridnak, az olimpiákon meg esetleg Kínának vagy az Egyesült Államoknak szorít. A Tottenham vagy az Újpest drukkerei, az olimpián pedig szinte minden nemzet fiai annak ellenére szurkolnak meccsről meccsre, és olimpiáról olimpiára az övéiknek, hogy sikerélményre alig számíthatnak. (Kivéve persze mi magyarok, akik egy főre jutó GDP alapján mindig megnyerjük az olimpiát, és ilyenkor picit el is felejtjük, hogy milyen alacsony is az a GDP.)
És mégis szurkolunk, együtt, mi magyarok a magyaroknak, olyanoknak is, akiket korábban sosem láttunk, a sportjaik szabályait pedig nem is értjük, és ilyenkor megszületik egy közös világ, elsősorban a (az ugye nem feltétlenül logikusan választott) párjainkkal, a barátokkal, de a kollégákkal, a családdal, a szomszéddal, és még az általunk gyűlölt politikusokkal is, és ha esetleg messzebb is nyújtanánk a kezünket, akkor bizony ott találjuk az összes másik nemzetet is, akik szintén az értelmetlenség határán szurkolnak az övéiknek.
Egyet tudok érteni azzal az értelmezéssel, hogy Magyarország azért topog egy helyben, sőt lépdel inkább hátra, mert nincsenek már közös álmaink. Nem hiszem, hogy bármennyi olimpiai érem segíthet rajtunk, de most azért mégis jó arra gondolni, hogy nehéz lenne olyan magyart találni, aki szerint a 18 éves, első olimpiáján szereplő Márton Viviána ne nyerné meg a döntőjét.
És ha megnyeri, ha nem, talán elgondolkozunk egy picit rajta, hogy ő azért jutott el odáig, mert volt egy álma.
Még nekünk közösen is lehet.
Selmeci János jegyzete az augusztus 9-i Esti gyorsban hangzott el.
