Tervek jövőre – Szénási Sándor jegyzete
Az őszi hangulat beköltözése a NER-elitbe tagadhatatlan, mint ahogy az is, hogy a politikai évszakváltozás réme O.V. esetében dacot és nem beletörődést fog jelenteni, sőt.
Hatalmi térképészet - Kárpáti Iván jegyzete
A fővárost szétkapják, egymással semmilyen összefüggésben nem lévő területeket kötnének össze, és szervesen összetartozó városrészeket vágnának el egymástól politikai képviselet szempontjából.
Több lekvárt a madzagra - Dési János jegyzete
A szuvizáshoz először is egy főhatóság kell, aztán gellérthegyi irodák, autók, fizetések, kutatóintézet, egy-két 3/3-assal - ha mindez megvan, akkor lehet bőkezű pr- és reklám-megrendeléseket adni az udvari beszállítónak, akinél tutira jó helyen van az a pár milliárdocska, amit arra fordítunk a nép pénzéből, hogy a népet hülyítsük.
Gesztenye – Józsa Márta jegyzete
A sültgesztenye-szezon piaci fejleményei is érzékletesen mutatják, mennyit ér a kormány családbarát politikája. Erről is ír jegyzetében Józsa Márta, aki szerint, ha megértjük, hogy rengeteg felnőtt nem eszik azért, hogy a gyerekeknek jusson élelmiszer, akkor nyilván azon sem lepődik meg senki, hogy százezer forint rendkívüli kiadás milliók számára jelent megugorhatatlan összeget.
Pénzen vett barátság – Neuman Gábor jegyzete
Vajon mennyit is ér Orbán és Trump barátsága. A Le Monde szerint több tízmillió eurót. Ez manapság átszámítva, minimum 10 milliárd forintot jelent, de lehet, hogy sokkal többet.
A Pinocchio-miniszter - Hardy Mihály jegyzete
Gulyás Gergely miniszter mindenesetre orbitálisat tódított, amikor azt állította, hogy a hackerek kezébe került adatok között nincsenek igazán fontos vagy érzékeny adatok. Pinocchio-miniszter alighanem ismét hülyének néz bennünket, csak az ő orra nem nő olyan gyorsan, mint a hazudós fabábué.
Videorodeo – Szénási Sándor jegyzete
Mint egy FSZB-tiszt mondta: keresd a nőt, és megvan a kompromat. Mi valahol itt tartunk most. Nők, ellenzék, a hatalmi elit kihívása.
Tények nélküli világ – Kárpáti Iván jegyzete
Mindenki abban hisz, amiben akar, szabadon döntheti el. Egyre kevésbé kiszámítható, hogy egy nyilvánosságra kerülő információ milyen hatást vált ki, így pillanatokon belül elveszti jelentőségét.
Apró közös álmok – Selmeci János jegyzete
9/08/2024 18:04
| Szerző: Selmeci János/Klubrádió
Az emberi viselkedésben talán az irracionalitást kedvelem a legjobban, még ha olykor az okozza a legnagyobb fájdalmat is.
De most írni kell, pedig mögöttem a tévében egy magyar lány taekwondozik éppen, sosem hallottam róla korábban, de szurkolok neki, és nagyon szeretem azt, hogy ez mennyire irracionális. (Odanéztem, nagyon vezet. Vezetünk!)
Az emberi viselkedésben, talán mert idealista vagyok, vagy mert sosem kedveltem különösebben a szabályokat, az irracionalitást kedvelem a legjobban, még ha olykor az okozza a legnagyobb fájdalmat is.
(Közben nem értjük, hogy mi történt, az utolsó előtti pillanatban a belga fordított, de az utolsóban egy pontos, magyar rúgás döntőt ért nekünk, a két pillanat között a hírszerkesztőség kiabált egy kicsit.)
Ahogy az élet legfontosabb dolgai, a szerelem, a gyermekvállalás, a hivatásunk kiválasztása sem az elemi logika alapján történik, úgy a szurkolás sem különösebben logikus dolog, legalábbis ha az ember nem a Manchester Citynek vagy a Real Madridnak, az olimpiákon meg esetleg Kínának vagy az Egyesült Államoknak szorít. A Tottenham vagy az Újpest drukkerei, az olimpián pedig szinte minden nemzet fiai annak ellenére szurkolnak meccsről meccsre, és olimpiáról olimpiára az övéiknek, hogy sikerélményre alig számíthatnak. (Kivéve persze mi magyarok, akik egy főre jutó GDP alapján mindig megnyerjük az olimpiát, és ilyenkor picit el is felejtjük, hogy milyen alacsony is az a GDP.)
És mégis szurkolunk, együtt, mi magyarok a magyaroknak, olyanoknak is, akiket korábban sosem láttunk, a sportjaik szabályait pedig nem is értjük, és ilyenkor megszületik egy közös világ, elsősorban a (az ugye nem feltétlenül logikusan választott) párjainkkal, a barátokkal, de a kollégákkal, a családdal, a szomszéddal, és még az általunk gyűlölt politikusokkal is, és ha esetleg messzebb is nyújtanánk a kezünket, akkor bizony ott találjuk az összes másik nemzetet is, akik szintén az értelmetlenség határán szurkolnak az övéiknek.
Egyet tudok érteni azzal az értelmezéssel, hogy Magyarország azért topog egy helyben, sőt lépdel inkább hátra, mert nincsenek már közös álmaink. Nem hiszem, hogy bármennyi olimpiai érem segíthet rajtunk, de most azért mégis jó arra gondolni, hogy nehéz lenne olyan magyart találni, aki szerint a 18 éves, első olimpiáján szereplő Márton Viviána ne nyerné meg a döntőjét.
És ha megnyeri, ha nem, talán elgondolkozunk egy picit rajta, hogy ő azért jutott el odáig, mert volt egy álma.
Még nekünk közösen is lehet.
Selmeci János jegyzete az augusztus 9-i Esti gyorsban hangzott el.
