Bölénysirató – Szénási Sándor jegyzete
24/08/2022 17:06
| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió
Mégsem jelenteti meg két Winnetou-kötet új kiadását egy német könyves cég. Az ok, hogy vannak, akik szerint a Karl May-féle történetek hemzsegnek a rasszista sztereotípiáktól az indiánok kárára és elhallgatásokkal az őket leigázó, kiirtó európaiak javára. Szénási Sándor jegyzetíró szerint ez és más hasonló esetek is a múlt sterilizálását jelenti, egyben az egész túlhajtott woke-mozgalom önfelszámolását is, anélkül persze, hogy a mozgalom aktivistái ezt észrevennék.
A német Ravensburger Verlag visszavont két Winnetou-könyvet a kínálatából, mert a kritikák szerint tele vannak rasszista sztereotípiával az észak-amerikai őslakossokkal, és elnéző hallgatással a gyarmatosító európaiakkal kapcsolatban. A Karl May-féle Winnetou és társai, James Fenimore Coopertől Az utolsó mohikán, vagy ugyanattól a szerzőtől a Bőrharisnya a fiatalabb generációknak már nem sokat mond, az indiános időknek vége, így Karl May világának is, amikor őt még magyarosították is, hogy tehát ő Károly volt, a Verne meg Gyula, mi más, és Puskin természetesen Sándor.
Annak is vége, hogy a fenti problémáknak gyerekként nemigen voltunk tudatában, már csak azért sem, mert az indiántörténetekben éppúgy akadtak jó és gonosz „rézbőrűek”, mint aljas és nemes fehérek is, valamint nemigen akadt olyan indián, aki a regény folyamán ne vetette volna a telepesek szemére a földjük elrablását, a vadak kipusztítását és az őslakók tönkretételét. A nácik épp a pozitív indiánkép miatt utálták a May-életművet, de betiltani népszerűsége miatt nem merték. Az is tény, hogy az indiánosdi elterjedése, az indiánnak öltözés és a vigvamokban való sátorozás természetközelisége, egyben az indián életforma idealizálása nem éppen a rasszista gyűlölet jegyeit mutatta, lásd még Cseh Tamás visszaemlékezéseit. Ezzel együtt a May rajzolta kép nyilvánvalóan hamis, részint mert a leegyszerűsítő és a földtől elemelő romantika jegyében fogant, részint mert May soha nem járt történetei helyszínén, a vadnyugaton, tudása a fehér utazók, kereskedők elfogult tudása volt.
A Bild nevű lap azonban a könyvek visszavonását autodaféként emlegeti, és amikor azt írja, hogy „gyerekkorunk hőseit máglyán akarják elégetni”, több generáció is hajlamos ezzel is egyetérteni. Valamint azzal is, hogy a múlt kezelése sokszor a „végleg eltörölni” jelszó ostoba erőszaktétele által pusztító, és persze sikertelen következményekkel jár, amint arról a világnak ezen a pontján magunknak is módunk volt meggyőződni. Az ember talán ezért is fogadja ellenszenvvel azt az amerikai törekvést, hogy a Huckleberry Finnből, Mark Twain regényéből törölni kellene a fekete figurára vonatkozó, és ma már nem szalonképes jelzőket. Ez is, meg a Winnetou-ügy is a múlt sterilizálását jelenti, egyben az egész túlhajtott woke-mozgalom önfelszámolását is, anélkül persze, hogy a mozgalom aktivistái ezt észrevennék.
Abban az esetben ugyanis, ha a múltat folttalanra pucolják, egyben a saját lázadásuk és értékrendszerük értelmét és alapjait szüntetik meg. A metoo-mozgalom kizárólag a macsó világ, a nők tárgyként kezelésével szemben kap értelmet, és ha az utóbbit eltüntetjük, azzal azt is demonstráljuk, hogy nem is volt soha, amivel az egyenjogúsítási harcokból csinálunk karikatúrát. Ha az indiánokat soha nem neveztük el tévesen az indiaiak után, és soha nem nyomtuk el őket, minden ellenállásuk hepciáskodásnak tűnik majd. A kivéreztetett múlt után csak olyan jelen jöhet, aminek hipó és szidol szaga van.
De hát a legkönnyebb törölni, kihúzni, kiradírozni, átfesteni. A múltat békén hagyni, és szembenézni vele már bonyolultabb. Értelmezni, és beszélni róla a fiataloknak még nehezebb. Odatenni egy fél oldal magyarázó írást a Winnetou-könyvek elejére, az meg már egyenesen robotmunka.
Sápadtarcúak, azok vagytok.
Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2022. augusztus 24-i, szerdai adásában hangzott el a szerző felolvasásában.
