„Köszönjük
Mozgóképizmus

Liberalizmus a vásznon – 45. epizód

11/08/2024 20:22

| Szerző: Timár Ágnes/Klubrádió

A Hangosfilm – Mozgóképizmus legutóbbi adásában Che Guevara A motoros naplója című filmben is ábrázolt 1952-es körútja mellett egy két évvel későbbi, a fél világot bejáró túráját is megvizsgáltuk, hogy történetét, és azon keresztül több dél-amerikai állam általános gazdasági és lelkiállapotát megismerjük.

Az előző héten már szó volt A motoros naplója című alkotásról, de vállaltan csupán érintőlegesen, ahogy magáról Guevaráról is keveset beszélgettünk. Sokkal inkább a háttérben meghúzódó ismeretekre, az egyes résztvevők motivációira fókuszáltunk. A helyszín, a korszak, az állampolgárok helyzete, azok viszonyulása az őslakos indiánokhoz és hasonló a területet lefestő témákat elemzett Paár Ádám.

 
 Részlet  A motoros naplója című filmből (The Motorcycle Diaries) Forrás: imdb
 

A 45. részben a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa újra a forradalmár útját követte és mutatta be. Che Guevara a kalandozásai során szerzett tapasztalatai eredményeként kezdett közelíteni a kommunizmushoz. Paár Ádám elmondta, hogy az imperializmus elleni fellépései közepette, személyesen tapasztalta, hogy az ellenségkép viszonylagos fogalom, és ő maga is lehet az egy másik országban, hiába azonosak a célok. Útközben szembesült, azzal, hogy Dél-Amerikában a kommunizmus országonként eltérő. Szinte mindegyikkel szemben megfogalmazott több, kevesebb kritikát, és habár volt egy homályos víziója, hogy milyen államformát, életmódot tartana a legideálisabbnak, valószínűleg az odavezető utat nem tudta volna vázolni, hiszen teljes rálátása nem volt a területre, sőt Európa és Észak-Amerika nagy részének alaposabb megismerését nem is tartotta fontosnak. A történész szerint valószínűleg ennek az ismerethiánynak köszönhető, hogy a kommunista rendszer egyes változatai közül, ő a Kínában, illetve Észak-Koreában megvalósítottat szerette volna adaptálni a latin-amerikai országokban is. Ahogy az is Che Guevara vágyai között szerepelt, hogy a kontinens déli részén lévő országokat egy szövetséggé rendezze, hogy egy nagy egységgel kelljen egyezkednie az USA-nak, és ne több kicsivel. Paár Ádám kiemelte, ebben az elképzelésben sem Fidel Castro, sem a Szovjetunió nem támogatta természetesen. Így aztán otthagyva korábbi kubai tisztségeit, és maga is elismerte szélmalom harcait, és Bolívia felé vette az irányt.

A következő adásban folytatjuk, és egyben lezárjuk dél-amerikai utazásunkat. Paár Ádám történész-politológus elmondja majd, hogyan hatott Fidel Castróra a gyerekkori jezsuita nevelés, valamint, hogy miként viszonyult Guevara édesanyja fia kubai karrierjéhez.

Az adást a lejátszóra kattintva hallgathatja meg!

Hangosfilm - Mozgóképizmus
2024. augusztus 10., szombat 13.30.
szerkesztő-műsorvezető: Tímár Ágnes