„Klubrádió
Belső közlés

Kornis Mihály: Dunasirató

10/06/2020 16:21

| Szerző: Pályi Márk / Klubrádió

A költészet napjától a karanténidőszak során – e hét végéig – a Klubrádió honlapján minden nap közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül. Ma Kornis Mihály Dunasirató című novelláját hallgathatják meg a szerző előadásában.

2014. január 27. Belső közlés /Kornis Mihály: Dunasirató 2014.01.27.
18:10
00:00

Kornis Mihály az elmúlt évtizedek talán legegyedibb írói pozícióját képviseli, a huszadik század és az egész európai kultúra válságának kortanújaként ő egyfajta „beszélő író”, a szövegei a legteljesebb mértékben akkor válnak befogadhatóvá, amikor ő maga fölolvassa azokat. Ahogyan ő fogalmazott saját magáról, „én nem drámaíró vagy író vagyok, hanem egy fityfiritty fütty, egy klapec, egy szövegeket prózában éneklő zsidó, saját nevén Kornis. Aki úgy néz ki, mintha profi lenne. De nem.” Valójában épp ez a páratlan beállítódása teszi jóval autentikusabbá annál, hogy a profizmussal járó érzéketlenséget is vállalja.

Kis terjedelme ellenére talán a Dunasirató című írása nevezhető életműve egyik csúcsának, amely mától a Klubrádió honlapján is meghallgatható. A novella az egyetemes magyar irodalom egyik legfontosabb szövege is, melyben a szerző az 1944-ben lezajlott tömeggyilkosságokat az azt követő évtizedek hétköznapjaival hozza átfedésbe. Amit Kertész Imre a Sorstalansággal a nyelven keresztül képviselt, azt Kornis kimondott módon láttatja: művében 1959-ben föltámadnak a Dunában a hullák – akik között nem csak a kivégzett zsidók vannak ott, hanem többek között Petőfi Sándor és Nagy Imre is –, és visszaszállnak Budapestre.

Az írást, amely először a 2014-es holokauszt-emlékévben hangzott el a Belső közlés műsorában, és azóta az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor felszabadításának emléknapján minden évben ismételten meghallgathatták (legutóbb idén, felújított, kiegészített változatában is).

Kornis Mihály Dunasirató című novelláját ide kattintva teljes terjedelmében szövegesen is elolvashatják.

A novella a fenti lejátszás gombra kattintva hallgatható meg.

Televízió - Hogy volt? - Kornis Mihály
 
Kornis Mihály Fotó: Zih Zsolt/MTI