Csomag, program, akcióterv – Selmeci János jegyzete
A nyolcadik csomag, program vagy akcióterv lehetett volna pénz az oktatásra, meg az egészségügyre, hogy aztán a tanult és egészséges emberek versenyképes munkahelyeket teremtsenek magunknak, de a piaci ár tízszereséért kutató kutatóink meggyőzték a Marcit, meg hát ő is tudta, okos fiú, hogy a választási győzelmünket egy csomag, program, vagy akcióterv segíti inkább, függetlenül attól, hogy hatékony is, vagy csak van.
Előre a putyini úton! - Hardy Mihály jegyzete
Önleleplező egyébként, hogy a magyar miniszterelnök sem a SPAR vezérigazgatója, sem az osztrák Lebesmittel Zeitung ellen nem indított pert és nem kért helyreigazítást.
Így jártunk – Szénási Sándor jegyzete
Ha rossz blokkban vagyunk, melyik az a jó, ahol a magyar, nagyon nemzeti szuverenitás a blokktulajdonos birodalom szemefényét képezi?
Jó lenne egyszerű kérdésekre, egyenes válaszokat kapni
A háborúnak így vagy úgy de vége lesz, vagy legalábbis befagy. Lengyelország, a balti államok, Románia és persze Ukrajna jelentős erőt fog képviselni, hatalmas feladat hárul rájuk, hogy az orosz birodalom a mostani keretein belül maradjon. Hogyan fognak ránk nézni?
Nem érdemes csodálkozni - Dési János jegyzete
Elég nehéz megmondani, hogy valójában mire gondolt a magyar külügyminiszter, ő fogalmazott félreérthetően, vagy a hírügynökség értelmezte a saját érdekei szempontjából a nem egyértelmű szöveget.
Win-win – Józsa Márta jegyzete
A hajléktalankérdésre végső soron a palackrendelet is megoldás lehet.
Mint a moziban – Szénási Sándor jegyzete
Orbán Viktor mint főgépész ugye, azt vetít magának összevissza, amit akar.
Bár ő is csak a tökét vakarná – Selmeci János jegyzete
Ha szeretjük őt, ha nem, Orbán Viktor jelenleg pénzbe kerül nekünk, elszálltak a szabadságharc költségei.
Five ezer – Józsa Márta jegyzete
20/10/2024 06:08
| Szerző: Józsa Márta / Klubrádió
Kár, hogy a magyar nyelvet rajtunk kívül nem érti senki. Plusz: miért hiszik el sokan készséggel a nemzeti konzultációkat böngészve, hogy világunk a létező világok legjobbika? Gondolatkörök Józsa Márta jegyzetéből,
Kommentárt sem kell fűzni ahhoz a mondáshoz, amelyet mindannyian megtanultunk a szüleinktől, miszerint ahány nyelv, annyi ember. Persze a legtöbb ember az anyanyelvén érzi magát a legokosabbnak, de ez nem mindenkire igaz. Például azoknak, akik idegen nyelvi környezetben jártak iskolába, könnyebb a tanult nyelven elmondaniuk a szorzótáblát. És ez jól is van így abban az esetben, ha valaki saját akaratából tanult az anyanyelvétől eltérő nyelven. Más a helyzet azokkal az ukrán gyerekekkel alkalmasint, akiknek muszáj volt oroszul tanulniuk, azokkal a magyar gyerekekkel, akik olyan román, vagy szlovák területen születtek, hol nem járt nekik anyanyelvi iskola.
Ez a nyelvi diszkrimináció egyik jelentős, erőszakosan asszimiláló formája. De még ha oda is járt: olvasom, hogy Erdélyben volt magyar diákok készülnek perelni a román államot a román érettségi vizsgán elért gyenge eredményeik miatt. Ennek az oka, hogy mindvégig a tanárok nem más anyanyelvű gyerekként kezelték őket, hanem körülbelül buta románként, aki nem beszéli rendesen az államnyelvet. Szerintük Bukarest diszkriminálja a magyar tanulókat azzal, hogy nem idegen nyelvként oktatja számukra a románt.
Tisztázzuk: az idegen nyelv oktatása módszertan, amelynek segítségével el lehet érni az idegen nyelv legmagasabb szintű elsajátítását. Ha egy gyerekre érthetetlen szöveget öntünk lenézően, azzal csak az elidegenítést lehet elérni. Ez egy másik fajta nyelvi diszkrimináció. De ide sorolhatjuk azt a jelenséget, amelyet Kárpátalján tapasztaltam még a háború előtt. Az ottani magyar gyerekek anyanyelvükön tanultak ugyan az általános iskolában, de középiskolába már, legalábbis a hazájukban, nem tudtak jelentkezni, mert nem tudtak ukránul. Őket sehogy sem tanították meg az államnyelvre, sok helyen egyszerűen tanár sem jutott nekik. Ez is egyfajta nyelvi megkülönböztetés. Később rájuk a ló túlsó oldala várt volna, az ukrán nyelvtörvény azt óhajtotta volna megtiltani, hogy a továbbiakban magyarul tanuljanak egyáltalán. Persze nagy kérdés, hogy ha eddig nem voltak ukrán tanárok, ezután honnan akasztottak volna le tömegesen. Egyelőre ezt a diszkriminációs verziót elmosta a háború, valószínűleg az onnan már rég elmenekült kárpátaljai magyarokkal együtt.
Magyarországon teljesen más a helyzet, többnyire mindenki tanulhat az anyanyelvén, törvény legalábbis nem tiltja. Ahogy azt sem, hogy idegen nyelven tanuljon, jellemzően angolul. Akárhogy fúrta is ezt a gyakorlatot a múlt évtized elején az akkori oktatási államtitkár, mondván, hogy a német előkelőbb, az angol afféle libsi világnyelv. Már aki tanul. Mert azokban az aprófalvakban, ahova tanítónénit sem találnak, nagy valószínűséggel nem akad képzett angoltanárt, aki az idegen nyelv oktatásának módszertanában jártasan megtanítaná Rozikát angolul. Még rosszabb az eset akkor, ha Rozika történeten cigány családba, vagy más szegregátumba született, és ez csaknem automatikusan azt jelenti, hogy speciális iskolába jár. Ahol nem terhelik a nebulókat holmi angollal.
A budapesti boltokban járván azt hiszem, hogy nyelvtanulással amúgy sem terhelik agyon a közoktatást. Ami persze azt jelenti, hogy iskolából kikerülvén a többségnek alig van esélye arra, hogy felsőoktatásba kerüljön, egy külföldi ösztöndíj esélye ennél fogva számukra nulla. Így aztán nem is szívesen néznek szét a nagyvilágban, és készséggel elhiszik a nemzeti konzultációkat böngészve, hogy világunk a létező világok legjobbika.
A minap egy Keleti Pályaudvar melletti boltban hallottam, amint az eladó ötezer forintért adott el valamit. FIVE EZER, ordította, FIVE EZER, érted. Persze az is valami, ha valaki legalább ötig megtanult számolni angolul. Ez most vagy valami, vagy egy újabb formája a nyelvi diszkriminációnak.
Józsa Márta jegyzete az Útszélen 2024. október 17-i, csütörtöki adásában hangzott el a szerző felolvasásában.
