Miért most hagynák a fosztogatást? – Kárpáti Iván jegyzete
Nincs pénz a pályaudvarok rendbetételére – szólt a meglepően őszinte üzenet. Semmi gond, lovak közé dobják a gyeplőt, így aztán XXI. századi plázába futhat majd be az ötven éves szerelvény.
Se nem béke, se nem misszió - Hardy Mihály jegyzete
Az égvilágon senki és semmi nem hatalmazta vagy kérte fel Orbán Viktort vagy Szijjártó Pétert, hogy közvetítsen Kijiv és Moszkva, a Vatikán és Mar a Lago vagy Isztambul között.
Schengen - Józsa Márta jegyzete
Józsa Márta jegyzetében felidézi, hogy 2007. december 21-én ott volt az ünnepen, amikor Sátoraljaújhely egyik utcájának két országban élő lakói egymás nyakába borultak, jöttek-mentek a korábban sorompó-őrizte Ronyva-hídon ide-oda, mintha nem volna holnap. Holnap is szabad. Feltehetően hasonló jelenetek játszódnak majd le január elsején a román-magyar, meg a bolgár-román, meg a bolgár-görög határon is, ekkor léphet be végre e két ország a schengeni övezetbe.
Pékárú – Rózsa Péter jegyzete
Orbán látványpékségéről, és annak lehetséges alternatíváiról a Hetes Stúdió műsorvezetője, Rózsa Péter.
A szegények is esznek csokit – Selmeci János jegyzete
A kasszánál egy férfi fizet és közben a feleségét szidja, "huszonkétezer forint hallod, neked meg még kellett az a rohadt arckrém" – mondja neki "mások bezzeg a dubai csokit is meg tudják venni" tromfol a nő, és egyikük sem látja, ahogy a kasszás hang nélkül eltátogja, hogy a szegények.
Távolban egy fehér vitorla - Szénási Sándor jegyzete
Persze normálisan megélni mindenki szeretne, de az első szerelem elmúltával a legkonokabb tini is belátja, hogy a boldogság nemcsak ritka, de roppant múlékony is, jön is, megy is, ahogy épp kedve tartja, bízni benne, pláne felméréseket alapozni rá hülyeség.
Nagy Márton álmai – Kárpáti Iván jegyzete
Tulajdonképpen én is lehetnék nemzetgazdasági miniszter, nekem is vannak vágyaim, álmaim. Aztán vagy sikerül, vagy nem.
Miasszonyunk - Józsa Márta jegyzete
És ha túlélik, és ha még Magyarországon is átverekszik magukat, akkor egy hosszú-hosszú vándorlás után az újra a régi pompájában tündöklő Notre-Dame-hoz is eljuthatnak. Amelynek falai között, vagy mellett most éppen úgynevezett keresztény politikusok pókereznek emberéletekkel.
Mit oldott meg Soproni Tamás a tiltással? – Kárpáti Iván jegyzete
17/09/2024 18:03
| Szerző: Kárpáti Iván/Klubrádió
| Szerkesztő: Wilk Valentin
A VI. kerület polgármestere legszívesebben fiatalokat, családokat látna a kerületében. Sajnos nem fog, ha csak nem épít szociális bérlakásokat. Nem lehet külön szigetként kezelni Terézvárost. Ha Debrecenben 250 ezer forint egy átlagos lakás bérleti díja, akkor a főváros közepén nem lesz 100 ezer. Ha 800 ezer forint egy külvárosi panel négyzetmétere, akkor a város szívében nem lehet 300 ezer, mert a piac ezt nem engedi, akkor sem, ha betiltja az Airbnb-t. Ezzel csak árt a kerületének.
A populizmus, az identitáspolitika nem csak a jobboldal sajátja. Remekül használja a baloldal is. Ami Terézvárosban történt, az ennek egy látványos bizonyítéka. A polgármester egy meglehetősen alacsony részvételű és szoros szavazás eredményét lobogtatva lehetetlenné teszi a rövid távú lakáskiadást. Megtehette volna szavazás nélkül is a jogszabályok szerint, tök mindegy.
Soproni Tamás baloldali politikus, ezért abban hisz, hogy a piac erőszakos szabályozása egy jobb és igazságosabb világot hoz el. Ritka kivételektől eltekintve, persze ez nem igaz. A külső beavatkozás csak bajt hoz ránk, talán nézzük meg, mitől lett nálunk Európa-bajnok infláció, vagy mitől fogyott ki a benzin a kutakon. Az egyik mítosz az, hogy a befektetők és a külföldiek verték fel a lakásárakat. Volt benne részük. Valójában az történt, hogy lezajlott 2013 és 2020 között egy olyan világgazdasági konjunktúra, ami olcsóvá tette a hiteleket, Magyarországon is évről évre nőttek a reálbérek, felpörgetve mindezt azzal, hogy Orbánék szórták a támogatásokat. Ettől nemcsak Bel-Pesten, de az egész országban elszálltak az ingatlanárak. Ezek nélkül a VI. kerületben sem lehetett volna háromszorozni.
Egy belvárosi piac ezzel együtt valóban más, a VI. és VII. kerület pedig különösen az. A ma bulinegyednek nevezett környék 20-25 éve egy siralomvölgy volt, most meg turisztikai központ, annak minden előnyével és hátrányával. Akik a felfutás előtt jutottak lakáshoz, mind kedvezményezettjei ennek a korszaknak, kivétel nélkül. A legnagyobb nyertesek pedig azok, akik a ’90-es évek tömeges privatizációja idején lettek tulajdonosok. Gombokért vett lakásuk, most vagyont ér, azért, mert népszerű lett a környék. Lehet ezzel vitatkozni, csak minek. Aki nem hiszi, telefonáljon be a Klubrádióba, amikor megy a Kulcsrakész és kérdezzen rá egy Kazinczy utcai lakás árára. Ígérem válaszolni fogunk. Ilyen csodálatos dolog ez a kapitalizmus, a kisujjunkat nem kell mozdítani, és vagyonos emberek leszünk, pusztán a piaci mozgásoknak köszönhetően. Ilyenkor ki is lehet szállni, learatni a hozamot. Én ezt tenném, de én nem vagyok baloldali.
A polgármester leginkább a lakhatási válságra hivatkozik, igen, ez egy valódi probléma. Nem csak Magyarországon, szerte a világban. A 20-as, 30-as generációnak alig van esélye saját otthonhoz jutni, pedig Nyugaton évtizedeken át magától értetődő volt, hogy az újabb generációk egy kicsit jobban élnek, mint az előző. Ez már nincs így. Soproni Tamás legszívesebben fiatalokat, családokat látna a kerületében. Sajnos nem fog, ha csak nem épít szociális bérlakásokat. Ahogy már említettem, nem lehet külön szigetként kezelni Terézvárost. Ha Debrecenben 250 ezer forint egy átlagos lakás bérleti díja, akkor a főváros közepén nem lesz 100 ezer. Ha 800 ezer forint egy külvárosi panel négyzetmétere, akkor a város szívében nem lehet 300 ezer, mert a piac ezt nem engedi. Egyáltalán miért akarja a polgármester, hogy veszítsenek a vagyonukból az emberek? Ez így nem szociálpolitika, ráadásul 600-700 millió forintot bukik az önkormányzat, amit erre lehetne fordítani.
Lehet arra is hivatkozni, hogy sok a gond a turistákkal. Biztos van ilyen is, bár most is csak a Kulcsrakészre tudok utalni: a betelefonálók 99 százaléka nem rájuk panaszkodik, hanem a fix szomszédjára, aki az arcába építi a klímát, az ablaka alá teszi a szagelszívó kivezetőjét és lenyúlja a közös kert felét. Soroljam?
Kárpáti Iván jegyzete az Esti gyors 2024. szeptember 17., keddi adásában hangzott el a szerző felolvasásában.