Mészáros időgépe helyett – Dési János jegyzete
19/10/2024 14:56
| Szerző: Dési János/Klubrádió
| Szerkesztő: Wilk Valentin
Biztos vagyok benne, hogy azokban a régiókban egészségesebb a nemzettudat, ahol békén hagyják a történelmet. Talán segít abban, hogy elgondolkozzunk azon, jó-e, ha egy kicsiny, erőszakos és gátlástalan társaság mindent magának akar. És mikor horgad fel többség, hogy ezt azért már nem nyeli le.
Átírni, elhazudni, másként értelmezni már miért ne lehetne az eseményeket – ennek szerdán tanúi lehetünk. De ehhez errefelé hozzá vagyunk szokva. Vállrándítás és folyt. köv. A történelem nem az élet tanítómestere, mert ha valamiből nem szokás tanulni, okulni az éppen az. Tessék körbenézn a világban. Előbb kelet felé, aztán lassú fejmozgással nyugatnak – na ugye. A minap osztották ki a közgazdasági Nobel-díjat. Leegyszerűsítve azért a felismerésért és bizonyításért, hogy azokban az országokban élnek jobban általában az emberek, ahol békén hagyják őket. Ott eredményesebb a gazdaság, ahol az állam nevében, eszközeit felhasználva feleslegesen nem csuklóztatják a népet. Egyrészt ez azért megmagyarázza azt a világot, amelyben élünk. Másrészt – ide nekem a Nobel-díjat is – biztos vagyok benne, hogy azokban a régiókban egészségesebb a nemzettudat, vagy hogy hívják, van reális önbecsülése a lakóknak, ahol békén hagyják a történelmet. Nem piszkálják, nem hajlítják napi politikai áruvá, hanem az ami. Események sorozata, amit emberek interakciója alakított ki – hol jobban, hol vacakabbul jövünk ki belőle és kész. Talán segít abban, hogy megértsük a napi viszonyokat, lássunk viselkedésmintákat.
Elgondolkozzunk azon, hogy jóra vezet-e, ha hajbókoló szolgákat próbál egy rendszer nevelni, vagy eredményesebb, ha gondolkodó, önálló lényeknek tekinti polgárait. Jó-e, ha egy kicsiny, erőszakos és gátlástalan társaság mindent magának akar, maximum, ha a mamelukokat fizeti meg, a többieknek meg coki? Mi a veszélye annak, ha gátlástalan propagandával megtévesztik a megtéveszthetőket? É mikor horgad fel többség, hogy ezt azért már nem nyeli le.
1956 október 23-a délelőttjén még se Gerő Ernő, se Nagy Imre, se senki más nem sejtette, hogy az a nap más lesz, mint a többi. Aztán tessék.
Felesleges volt-e? Megérte azt az áldozatot, amit követelt, a harcokban elesettek életét, a kivégzetteket, a börtönéveket, a tönkretett, kettévágott életutakat, a rombolást. Jogosnak tűnik a kérdés első pillanatra, csak éppen a lényeget fedi el. Az áldozatokról mégiscsak a diktatúra tehet, Kádárral, Hruscsovval és a többiekkel az élén. Rajtuk tessék számonkérni – még ha valóban később ők is sok mindent másként gondoltak.
Egy legenda Lukács Györgynek tulajdonítja, hogy 1956. október végén a térképre mutatott volna, és annyit mondott csak, tessék megnézni mekkora Magyarország és mekkora a Szovjetunió. Értsd, minden hiábavaló. Ám, ha nincs 1956 októbere, akkor vajon válhatott volna Magyarország a “legvidámabb barakká”, a gúnyosan csak gulyáskommunizmusnak csúfolt kicsit jobb világgal? A “kicsit jobb” világ nemzedékek életét jelentette – a méltóbb létet, a hozzáférhető szükséges javakat. És persze sokaknak a megalkuvást is – mert október 23-ra jött a szörnyű november 4-e. És ha nincs 1956, akkor vajon milyen lett volna 1989-1990? A magyar rendszerváltás, amelynek alakítói akkoriban oly büszkén idézték 1956 emlékét.
1956 résztvevői egyértelmű, határozott választ adtak erre.
Sok idő eltelt azóta, a határozott válasz ilyen kockázatokat most éppen nem rejt magába. De a kérdés itt van előttünk, s így vagy úgy felelnünk kell rá.
Dési János jegyzete a Hetes Stúdió 2024. október 19-i adásában hangzott el a szerző felolvasásában.
